Highschool of the Dead
Története:
A Fujimi gimnázium tanulói élték a megszokott diák életet, ám egy nap érdekes dolog történt.
Egy furcsa ember dörömbölt a kapun, és minden áron be akart jutni.. Néhány tanár megpróbálta elkergetni onnan, ám nem tudták még akkor hogy mire is vállalkoznak. Az iskola gondnokát ugyan is megharapta, aki percekkel később látszólag elhunyt a sérüléstől.
Nagy megnyugvásra a gondnok felült, de nagyon furcsa volt. Ilyesztő, szürkés bőrt váltott, szeme vérben uszott, nyáladzott, és értelmetlenül hörgött a földön. Itt még nem is selytették hogy a gondnok zombi lett....
Főhősünk Komuro Takhasi volt az első aki kiszúrta, hogy valami nem stimmel az iskolában, hiszen éppen előtte történt az első támadás. Takhasi fogta szeretett nőjét /Miyamoto Rei/ , és elindultak hogy kitörjenek a már halálos csapdává vált iskolából, ahol a tanárok már nem a történelmet és az algebrát tanítják, hanem inkább az élő társaikat tárják fel egy finom lakoma gyanánt.
Takhasi és Rey a menekülés közben egy kisebb csapat túlélőt gyűjtött maga köré. A kaland még csak innentől kezdődik ;)
